Szubdukcióról akkor beszélünk, amikor a viszonylag suru óceáni kozetlemez kontinens peremének vagy másik óceáni kozetlemeznek ütközve alábukik, és mélyen behatol a Föld köpenyébe. Az a terület, ahol a kozetlemezek egymásnak ütköznek, a
szubdukciós zóna, illetve az
aktív kontinensperem. Az egymásnak torlódó lemezek közt felhalmozódó feszültség
földrengések formájában pattan ki a köpenybe nyomuló kozetlemez határfelületén. A szubdukciót éppen e ténybol ismerték fel: az aktív kontinensperemeken a földrengések
hipocentrumai egy, 20-40 fokos szögben a kontinens alá dolo övben (az ún. Benioff-zónában) helyezkednek el. A lesüllyedo kozetlemez részlegesen megolvad, és a felszálló magmából alakulnak ki a jellemzoen andezitvulkánokból álló szigetívek (mint pl. Japán). A behatolás sebessége évente néhány centiméter. Egyes, lehajló lemezek (többnyire a fiatalabbak) kb. 680–700 km mélyen megrekednek, és néhány évmillió alatt beolvadnak a köpeny anyagába, más lemezek egészen a köpeny és a külso mag határáig süllyednek le.