מילון אונליין

  חיפוש ברשת      מילון      חיפוש בפורום

Nyugat-Szahara – מילון אנגלי-עברי

לצערנו, לא נמצאו תוצאות בעברית עבור "Nyugat-Szahara"
Magyar Wikipédia - az ingyenes Enciklopédiaהורד מילון בבילון 9 למחשב שלך
Nyugat-Szahara
Történelem
 Marokkó 1976-ban Nyugat-Szahara (Rió de Oro és Saguiet el-Hamra) területének 2/3-át elfoglalta, majd 1979-ben Mauritánia kivonulásakor az ország teljes területét elfoglalta, emiatt nem lehetett tagja a formálódó Afrikai Unió-nak. A Polisario Front gerillaharcainak köszönhetoen Marokkó uralma Nyugat-Szahara felett meggyengült, de még nem ért véget, a terület végso státuszáról (a teljes függetlenségrol vagy a Marokkóhoz tartozásról) egy hosszú évek óta halogatott népszavazás döntene. A felek jelenleg sem tudnak megegyezni a szavazáson részvételre jogosultak számáról. A népszavazás megszervezésében kulcsszerepe van az ENSZ Nyugat-Szaharai különleges kontingensének, a MINURSO-nak, amelynek magyar vezetoje is volt Száraz György vezérornagy személyében. A fegyveres konfliktus 1991 óta szünetel, az ország jelenleg két részre – a Marokkó által ellenorzött nyugati részre és a Felszabadított Zónára – van osztva, a megszállók által létrehozott fal (Berm) mentén. A nyugat-szaharai lakosság jelentos része ma is az algériai Tindouf környékén található menekülttáborokban él.

További információt lásd Wikipedia.org...

© A jelen cikk a Wikipédiából® származó anyagot használja fel, és engedélyezésre kerül t GNU Szabad Dokumentációs Licenc alatt.

Nyugat-Szahara – מילון אנגלי-אנגלי

לצערנו, לא נמצאו תוצאות באנגלית עבור "Nyugat-Szahara"

© 2007 מילון G בבילון אונליין - נתמך ע"י מילון בבילון 9